2013. február 12., kedd

Shelock Holmes nevében


Ez most kivételesen egy film, de mivel kedves Kőszívű emberünk miatt az egyéb könyvek olvasását egyelőre mellőznöm kell, és már több, mint egy hete nem tettem fel új bejegyzést, ezért úgy döntöttem, hogy erről fogok írni. (De ne nagyon számítsatok sok ilyenre, ritkán fogok filmekről véleményezni.)

Hogy találtam rá?
Az osztályom farsangon a zenéjére táncolt, és emiatt az osztályfőnökünket rábeszéltük, hogy néhány énekórát szánjunk a film megnézésére.

Történet:
Az alapsztori az, hogy van két srác, akiknek feltűnik, hogy a városukban néhány gyerek eltűnik, és napok múlva, mintha mi sem történ volna, előkerülnek. Viszont már egyikőjük sem a régi önmaguk. Nem beszélnek, nem csinálnak semmit, és sötét karikák vannak a szemük alatt (ez nem tudom minek köszönhető). Holmes és Watson (akik a rejtélyes ügy miatt így szólítják egymást) nyomozni kezdenek. Közben csatlakozik hozzájuk Ica, kinek az apja korábban egy hasonló eseten dolgozott. Innentől bonyolódnak a szálak. Betörnek az iskolába, kiderítik a karbantartó kilététét, megtalálják Ica apukáját és persze visszaszerzik a gyerekek álmait.

Véleményem:
Az elején, mivel magyar filmről van szó, nem vártam sokat ettől a filmtől. De meg kell, hogy mondjam, ilyenkor megérthető az előítéletesség, mert a mai magyar filmek színvonala khm… Mindegy.
Összességében nagyon tetszett, a képi világa, a kameramozgások, a színészek játéka (annak ellenére, hogy a főszereplők korábban nem szerepeltek másban), továbbá az alapötlet, hogy ezúttal gyerekek által megint megformázzák Sherlock Holmes karakterét. Ráadásul elszórva akadtak benne poénok, amiken jókat lehet nevetni. A kedvenc jelenetem az, amikor Watson és Ica átölelik egymást. Olyan érzelmekkel teli, egyben aranyos, azt a részt később többször is visszatekertem.
Annyi kivetnivalót azért hozzátennék, hogy a forgatókönyvön lehetett volna még igazítani, mert lehetett találni benne egypár erőltetett mondatot, de végül is az sem volt vészes. És még azt furcsálltam, hogy Holmes és Watson nem az igazi nevükön hívták egymást, akkor Icát miért nem "Adler" -nek szólították?

Kedvenc karakter: Watson –olyan édes, amikor szerencsétlenkedik… J
Ami tetszett: Utána olvastam a neten a Sherlock Holmes nevében készülésének, és megtudtam, hogy a film létrehozásához igencsak kevés pénz állt rendelkezésükre. És mégis milyen jó lett!
Ami nem tetszett: Az a néhány erőltetett mondat.
Pontozás: 5/5,

Főszereplők: Szénási Kristóf, Ungvár Ádám, Kugler Nikolett
Rendező: Bernáth Zsolt

3 megjegyzés:

  1. Mikori a film? Én nem nagyon nézek magyar filmeket, de Sherlockot szeretem (főleg az új amerikai sorozatokban). Általában amúgy nem a legalacsonyabb kölcségvetésű filmek a legrosszabbak.
    Puszi: Sophie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A film 2012-es. Azt a sorozatot én is nagyon szeretem :) Köszi, hogy írtál! Puszi, Julos

      Törlés
  2. Best Live Casino Site 2021
    Best Live Casino Site 2021 · Betfred. Betfred. Betfred is the one who invented the world of online casino. 카지노사이트luckclub It is the leading live casino site What are Live Dealer games?How do I access a Live Dealer site?

    VálaszTörlés