Claudia Gray: Evernight -örökéj-

Hogyan találtam rá?

A nővérem még régebben nekem adta, mondván, hogy „neki már nem kell”, így elolvastam.

Fülszöveg:

Bianca szökni akar.

Amint betette a lábát az Evernight Akadémiára, azonnal tudta, hogy nem illik oda: a bentlakásos iskolában mindenki hátborzongatóan tökéletes, okos, elegáns- mintha megannyi kifinomult ragadozó került volna…

Az első adandó alkalommal meg is lép a suliból.

Csakhogy valaki megakadályozza a szökésben: Lucas, aki szintén kilóg a sorból, sőt, valóságos sportot űz abból, hogy még véletlenül se legyen olyan, mint az iskola nagymenői.

Kettejük véd- és dacszövetsége hamarosan komoly vonzalommá mélyül, csakhogy közéjük furakodnak a múlt árnyai, réges-régi titkok élednek fel, s maguk a szerelmesek is egyre nagyobb veszélybe sodorják egymást.

Minden, amiben eddig hittek, meginog.

Már semmiben sem lehetnek biztosak. És a csillagok állása sem ígér jót…

Modern vámpírmese.

Néha azt hisszük, mindent tudunk, mindent értünk, mindent átlátunk. Tévedés…

Ne a szemednek higgy! Ne higgy senkinek!

Véleményem:

A fülszöveget elolvasva nem sokat vártam ettől a könyvtől, mivel az alapján egy gagyi vámpírsztorira számítottam. Ritkán teljesülnek be az előítéleteim, de lám, az Evernight pont olyan, mint amilyennek kinéz.

Már az első oldalaknál ellenszenves volt, mert tipikusan az a „rögtön-belevágok-a-történetbe” kezdésű, csak hogy az olvasó kicsit se unja meg. De ez nálam nagyon nem jön be, mert szerintem akkor teljes egy történet, ha van rendes bevezetése. Igazából ez még nem is lenne nagy baj, de az egész könyv olyan idegesítő volt, hogy végig vertem a fejem miatta abba a bizonyos képzeletbeli falba.

Például az bosszantott nagyon, hogy végig borzasztóan nyálas. Nem hinném, hogy van olyan normális ember, aki olyanokat mondana, mint Lucas, vagy Bianca.

Ó, ha már itt tartunk: kedves Biancánk hogy nem jött rá, hogy már egy ideje vámpír? Ez főleg akkor volt kifejezetten fura, miután először megharapott egy embert, írja, hogy ja igen, már kiskorom óta adnak a szüleim minden vacsorához vért… Akkor viszont miért nem jutott eszébe, hogy „jé, tényleg, lehet hogy vámpír vagyok”?

Az ilyen negatívumok után szoktam olyanokat írni, hogy de legalább vicces vagy jó stílusú vagy valami, de sajnos semmi ilyesfélét nem tudok mondani. Talán még annyi jó benne, hogy könnyen olvasható.

Talán annak tudnám ajánlani, aki szereti a nagyon nyálas romantikus könyveket.

Kedvenc karakter: Vic és Baltazar

Ami tetszett: Időnként azért voltak szép leíró részek, mint pl. a bál.

Ami nem tetszett: Alapból igen távol állnak a szívemtől a vámpíros történetek, de ez… Bocsi, hogy ezt mondom, de eléggé pocsék, nem érdemes elolvasni.

Pontozás: 5/2,,